Az International Bipolar Foundation podcastjának egyik epizódjában Dr. Judith Smith beszél a saját kutatásáról, valamint a Difficult: Mothering Challenging Adult Children Through Conflict and Change (Nehéz helyzetben: Kihívást jelentő felnőtt gyermekek anyaként való támogatása konfliktusok és változások idején) című könyvéről.
Dr. Smith elmondja, hogy a mentális zavarral élő emberek milliói mögött gyakran láthatatlanok maradnak a szülők. Rájuk sok esetben óriási teher hárul: rendkívül nehéz döntéseket kell meghozniuk, és a saját szükségleteiket folyamatosan háttérbe szorítják a gyermekükével szemben. A kutató ötven 60 év feletti édesanyával készített interjút, akiknek súlyos mentális zavarral és/vagy függőséggel küzd a gyermeke.
Smith tapasztalatai szerint a legnehezebb helyzet akkor alakul ki, amikor a gyermek – aki sokszor 30 és 50 év közötti felnőtt – nem tud hol lakni, és az anya befogadja őt.
A mindennapok nehézségei és az érzelmi teher
Az édesanyák beszámolói alapján felnőtt gyermekeik közül sokan hangulatzavarral küzdenek, nem vesznek részt a házimunkában, szinte semmiben sem segítenek, és gyakran keverednek konfliktusba az anyjukkal, némely esetben agresszívak is. Sokszor elutasítják a gyógyszeres kezelést, így az édesanyára hárul a tünetek folyamatos nyomon követése, mert attól tart, hogy a gyermeke mániás epizódba kerül vagy öngyilkossági kísérletet követ el.
A szülők sok esetben úgy érzik, hogy a gyermekük hálátlan velük szemben, miközben belül folyamatosan azon őrlődnek, vajon jó anyák voltak-e, és mit kellett volna másképp csinálniuk, hogy ne alakuljon így az életük. Sokuk küzd azzal az ellentmondásos helyzettel, hogy bár szeretik a gyermeküket, a viselkedését már képtelenek elviselni, és legszívesebben elküldenék otthonról – ám ettől visszatartja őket a félelem, hogy a gyermekük hajléktalanná válik.
Elszigetelődés és belső konfliktusok
A történtek hatására sok édesanyánál depressziós tünetek jelentkeztek, és rendkívül magányosnak érezték magukat. A többi családtag és a barátok ugyanis gyakran nem értették, miért nem húznak határokat, vagy miért veszik ennyire komolyan a helyzetet. Sajnos a szakemberek részéről is kioktató, elutasító reakciókkal találkoztak. Sokan úgy érezték, hogy teljesen cserben hagyta őket az egészségügyi és szociális ellátó rendszer.
Az édesanyák folyamatosan belső dilemmákkal küzdenek:
„Hogyan lehetek jó anya úgy, hogy közben saját magamra is vigyázok?”
„Szeretem a gyermekemet, de a viselkedését nem tudom elfogadni.”
„Segíteni szeretnék, de nem tudom irányítani a mentális zavarát.”
„Nem szeretném az utcán látni, de szörnyen félek vele egy fedél alatt élni.”
Több szülő beszámolt arról is, hogy végül akkor nem maradt más választásuk, és kénytelenek voltak elküldeni a gyereket, amikor az fizikailag bántalmazta őket vagy más családtagot; amikor a saját otthonukban drogozott; vagy amikor a 69-70 éves szülőnek már a saját egészsége látta kárát a helyzetnek, és a nyugalom megőrzése érdekében kénytelen volt meghozni ezt a döntést.
A sorstárs közösség megtartó ereje
Bár nincsen egyértelmű recept arra, hogyan kellene a szülőknek kezelniük ezeket a nehéz helyzeteket, az interjúalanyok tapasztalatai és a kutatási eredmények azt mutatják, hogy egy sorstárs közösség rendkívül sokat segíthet.
Egy ilyen csoportban a résztvevők végre nem érzik magukat egyedül:
Senki nem ítéli el őket, amikor megosztják, min mennek keresztül.
Enyhül bennük a szégyenérzet és az önhibáztatás, mert látják, hogy más szülők is hasonlóan nehéz helyzeteken mennek keresztül.
Elfogadó közegben könnyebben tudnak őszinték lenni önmagukhoz, és képesek elindulni a fejlődés útján.
Apró lépésekben haladva a szülők egy idő után képesek lesznek arra, hogy saját magukra is időt szánjanak, és egészséges határokat szabjanak a mindennapokban.
Magyarországon az AL-ANON közösség nyújt segítséget függők hozzátartozóinak.