Bipolar General – Egy amerikai tábornok küzdelme és élete a mentális zavarral

Olvasási idő 3 percGregg F. Martin 36 éven át szolgált az amerikai hadseregben. 18 évesen nyert teljes ösztöndíjat a West Pointra. Iraki bevetése után 2014-ben bipoláris zavart diagnosztiztáltak nála. Könyvet írt és előadásokat tart felépüléstörténetéről és a mentális egészségről.

Olvasási idő 3 perc

Sikeres katona és hipertim személyiség

Gregg F. Martin 36 éven át szolgált az amerikai hadseregben. 18 évesen nyert teljes ösztöndíjat a West Pointra. Eredetileg csak 5 évre tervezte a katonaságot, de annyira megszerette a légkört, a feladatokat és a teljesen strukturált napirendet – amely rendszeres napi edzésből, hadgyakorlatokból és pezsgő közösségi életből állt, alig hagyva időt az alvásra –, hogy végül ott maradt. Ma már tudja, hogy a katonai pálya azért is illett hozzá ennyire, mert hipertim személyiség: mindig jókedvű, energikus, célorientált és optimista. A barátai csak „Energizer nyuszinak” hívták, és a feleségének is ez az oldala nagyon tetszett benne.

Irak után mániás epizód

Negvenhét éves korában, egy iraki szolgálatot követően alakult ki nála az első mániás epizód. Irakban óriási nyomás nehezedett rá, és kezdett paranoiássá válni – amit akkoriban nagyon nehéz volt észrevennie, hiszen egy háborús övezetben teljesen érthető lett volna a félelem és az összeesküvések gyanúja. Ebben az időszakban néha csak néhány óráig, legfeljebb két napig tartó depressziós időszakokat élt át, ám amikor visszatért a németországi bázisára, egy tíz hónapig húzódó, mély depressziós időszak vette kezdetét. A katonai orvosok a bevetések után rendszeresen nyomon követték a katonák mentális állapotát; Gregg ugyan jelezte nekik, hogy nincs jól, ők ezt akkor még egyszerűen a háború utóhatásának tudták be. Próbálta magát egyben tartani: ugyanúgy edzett és lekötötte magát, de a feszültség enyhítésére elkezdetett alkoholt is inni. A depresszió végül elmúlt, ám röviddel utána belecsúszott egy kifejezetten durva mániás epizódba.

Úgy véli, a társai azért sem értették, mi történik vele, mert akkor még nem ismerték a bipoláris zavart. Másrészt a magasan funkcionáló, pörgős személyisége jól mutatott a teljesítményközpontú hadseregben, ahol kezdetben sikeres volt, ráadásul a jó kapcsolatai miatt a környezete is sokáig türelmes maradt vele. Idővel azonban sorra érkeztek a névtelen panaszok ellene, így a felettese kénytelen volt vizsgálatot indítani, aminek a végén elbocsátották. Ekkor orvosi segítséget is ajánlottak neki; beszélt is több szakemberrel, akik azonban a pozitív, energikus állapotát kezdetben erényként könyvelték el, és megnyugtatta, hogy nincsen semmi baja.

Bipoláris zavar és felépülés

A kirúgását követően, 2014-ben élete legmélyebb depressziós epizódját élte át. Visszatért ahhoz az orvoshoz, akivel korábban már beszélt, és az újabb tünetek alapján a szakembernek végre összeállt a kép: kiderült, hogy bipoláris affektív zavarról van szó. Gregg elmeséli, hogy a diagnózist hallva megölelte az orvosát, amiért végre megmondták neki, mitől szenved, mert ez reményt adott arra, hogy jobban lehessen. Úgy gondolja, ha a korábbi orvosok mélyebben rákérdeztek volna az élményeire és a belső világára, talán ő maga is hamarabb elgondolkodott volna a hangulatzavarán, és hamarabb fény derülhetett volna a betegségére.

A gyógyulás felé vezető kétéves időszakot „bipoláris pokolnak” nevezi. Elmeséli, hogy eleinte antipszichotikumot kapott, amitől viszont folyamatosan álmos volt, ráadásul a depresszióján semmilyen kezelés nem segített. Az elektrokonvulzív terápia és a rengeteg hiábavaló terápia után egyre kétségbeesettebb lett; végül másfél év kezelés után lítiumot kapott, és ettől minden megváltozott.

Gregg ma már úgy tekint a bipoláris zavarra, mint egy jól kezelhető fizikai betegségre, amely leginkább a cukorbetegséghez hasonló. Mivel a két fiánál tinédzserkorukban szintén bipoláris zavart diagnosztizáltak, már alaposan ismerte a kórképet, így nem érezte azt, hogy szégyenkeznie kellene miatta. Ezt követően megpróbálta rendezni a kapcsolatait is, hiszen tudta, hogy korábban rengeteg hibát elkövetett, és a családja is rendkívül nehéz időszakon ment keresztül a betegsége miatt.

Napjait ma is ugyanolyan aktívan tölti, mint egykor a hadseregben és előadásokat is tart a bipoláris zavarról és a saját történetéről, amelyről könyvet is írt Bipolar General: My Forever War with Mental Illness címmel. Célja, hogy mindenkinek megmutassa: ezzel a mentális zavarral is lehet kiegyensúlyozott, boldog életet élni.

Kiemelt kép forrása: Unsplash